SZÜRETI MEDITERRÁN TÖLTÖTT PULYKA RECEPT

1 kisebb (növendék) pulyka,
1 citrom,
1 narancs,
1 fürt szőlő,
6 evőkanál olívaolaj, só, bors.
A töltelékhez
2 szép alma,
1 körte,
15 dkg dió,
2-3 darab csirkemáj,
1-2 evőkanál méz,
diónyi vaj,
só, bors.

Hámozzuk meg a körtét és az almát, szedjük ki a magházát, és kockázzuk fel. Olvasszuk fel a vajat, futtassuk meg rajta a felkockázott gyümölcsöt és a csirkemájakat is. A májat vegyük ki, turmixoljuk össze a dióval, majd ezt a pépet adjuk a gyümölcsökhöz. Közben mossuk meg a citromot és a narancsot, reszeljük le a héját, és keverjük a töltelékbe a mézzel együtt, majd ízesítsük sóval, borssal. Mossuk meg a pulykát, dörzsöljük be kívül-belül sóval és olajjal, borsozzuk, töltsük meg. Tegyük előmelegített sütőbe, süssük először alufólia alatt, majd amikor puhulni kezd, vegyük le a fóliát. Csavarjuk ki a narancs és a citrom levét, öntözzük meg vele a pulykát, és folyamatosan locsolgatva közepes hőmérsékleten így süssük tovább. Mossuk meg a szőlőt, szemezzük le, és tegyük a majdnem kész pulyka köré.
Így süssük még 10-15 percig.

További fényképes recept ajánlatok

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.