PULYKAGOMBÓC MÁRTÁSSAL. RECEPT

200g előfőzött rizs
700-gramm darált pulykahús
1 hagyma
1 tojás
1fej kelkáposzta levele
1/2 doboz tejszín
1 kanál vegetta
2 gerezd fokhagyma
köménymag
majoránna
petrezselyem
bors, só, liszt.

Elkészítése. A kelkáposzta –leveleket leforrázzuk, majd félre tesszük. Az előfőzött rizst, megfőzzük sós vízbe és lecsepegtetjük. A hagymát üvegesre pároljuk az olajban, majd belerakjuk a darált húst, amit fűszerezzünk borssal, majoránnával, sóval ízlés szerint, addig sütjük még fehér színű lesz a hús. Majd a félre húztuk, kihűlt beletesszük végül a tojást. Összekeverjük és megkóstoljuk, ha kell, még ízesíthetjük sóval. Római tálat, amit egy óráig hideg vízben áztattunk. Sütés előtt kizsírozzuk az aljára az összevágott kelkáposztát ,amit összekevertünk apróra vágott fokhagymával és köménnyel. A kelkáposzta levelekbe töltjük a tölteléket, és sorba rakjuk vele a tálat. Lisztet szórunk rá és törött piros paprikát. A tetejére bacon szalonnával lefedjük, felöntjük vízzel és főzzük húsz percig a sütőben. Mikor majdnem
kész a tejszínt ráöntjük, és még főzzük vele.

További fényképes recept ajánlatok

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.