MDFK RAKOTT KRUMPLIJA RECEPT

1 kg burgonya
3 fej vöröshagyma
1,5 rúd kolbász
3 szem paradicsom
1 nagy doboz tejföl

Egy kiló krumplit héjában megfőzök. A megfelelő minőséget akkor érem el, mikor a villát könnyedén bele tudom szúrni. Keményre főzök hozzá hat tojást, karikára vágok másfél rúd csabai kolbászt (ez a rövid), három fej közepes méretű vöröshagymát, valamint három szem paradicsomot.

Édesanyámtól annak idején úgy tanultam, hogy a jénait kezdésként étkezési disznózsírral kenjük ki, de én ezzel nem rendelkeztem, így ezt kihagytam. Így derült ki, hogy a jénaihoz nem is kell, mivel nem ég bele az étel, de azért persze jobb az óvatosság (máskülönben láttam én már olyat, hogy a kikent tepsibe meg rásült a krumpli, ami megkérdőjelezi az előzetes kikenés használhatóságát). A jénai aljába elhelyezem az első réteg krumplit, amit megsózok, majd vékonyan bekenem tejföllel. Erre kerül a tojás, a kolbász, a hagyma és a paradicsom - lehetőeleg ebben a sorrendben rétegelve (persze ne képzeljünk el itt maximálisan fedett rétegelést, mert akkor már rögtön az elején elfogy az összes alapanyag)-, majd újabb krumpliréteg és az előzőekben felvázolt alkotóelemek. A legfelső rétegnél az a trükk, hogy a tejfölt nem a krumplira, hanem közvetlen a paradicsom alá rakom, végül a néhány karika paradicsom lezárásképp. Erre kerül a rozmaring, és raktam rá ízlésesen bazsalikomleveleket is. Az eredmény olyan étvágygerjesztően néz ki, hogy az embernek kedve támad már ebben az állapotában behabzsolni, de ehelyett lefedtem és beraktam a négyes fokozaton előmelegített sütőbe, körülbelül fél órára.

A sütés után kiderült, hogy a bazsalikom már korántsem olyan mutatós így megfonnyadva, ráadásul nem is kölcsönöz semmilyen plusz ízt az ételnek, szóval legközelebb ez nyugodtan elhagyható.

További fényképes recept ajánlatok

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.