TANDOORI CSIRKE RECEPT

2 aprólék nélküli csirke
5 hagyma
10-12 cikkely zúzott fokhagyma
2 dkg gyömbér
2 kávéskanál őrölt erős pirospaprika
1 kávéskanál kurkuma
2 evőkanál ecet
1 kávéskanál Garam Masala
1 dl joghurt
1 evőkanál tejszín
2 evőkanál paradicsomszósz

2 evőkanál olaj
dísz: 1 citrom, 2 paradicsom

Előző esti előkészítés

Daraboljuk fel a csirkét
Vágjunk fel 4 hagymát vékony karikákra
Reszeljük le a gyömbért
Abban az edényben, amiben a csirkét főzni fogjuk keverjük össze a joghurtot, a tejszínt, a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért
Szórjuk meg sóval, paprikával, kurkumával, Garam Masalával és az ecettel
A csirkedarabokat sűrűn szurkáljuk meg villával és vagdossuk be a felületüket 1 cm mélyen éles késsel
Forgassuk meg a csirkedarabokat a keverékben és tegyük be a hűtőbe egy éjszakára benne állni a keverékben

Másnapi főzés

Lefedve, magas hőfokon 20 percig időnként megkeverve főzzük meg a csirkét, az utolsó 5 percre vegyük le a fedőt
A húsdarabokat szedjük ki egy tányérra úgy, hogy a lecsurgó lét még föl lehessen használni
A csirkedarabokat süssük bő, forró olajban pirosra
A lecsöpögött főzőlevet keverjük el 2 kanál olajjal és 2 kanál paradicsomszósszal és forraljuk fel
A díszítésre szánt citromot és paradicsomot, valamint a megmaradt hagymát vágjuk fel karikákra
Tegyük a húsdarabokat egy tűzálló tálba, öntsük rá a szószt, tegyük rá a díszeket és előmelegített középmeleg sütőben 15 percig sütjük.

További fényképes recept ajánlatok

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.