CSIRKECOMB SAJTOS FOKHAGYMAMÁRTÁSBAN RECEPT

4 nagy csirkecomb
2 tyúkhúsleves-kocka
5 dkg reszelt ementáli sajt
2 dkg margarin
1 evőkanál liszt
1 evőkanál vágott petrezselyemzöld (lehet szárítottat kapni a boltokban)
4 gerezd fokhagyma (zúzott, vagy ennek megfelelő mennyiségű fokhagymakrém)
1 teáskanál citromlé
ízlés szerint őrölt fehér bors (jobb híján lehet feketebors is) és só

A csirkecombokat a forgójuknál kettévágom. Mély serpenyőbe (lábos, vagy fazék is megteszi) 3 dl vizet forralok, beleteszem a húsleves-kockákat, és egyenként, hogy a forrás ne szűnjön meg, beleeresztem a nyolc csirkedarabot. Fedő alatt puhára párolom. A puha combdarabokat kiszedem az edényből, és a lével együtt félreteszem. A serpenyőben felolvasztom a margarint, rászóróm a lisztet és habzásig forrósítom. Ezután ráöntöm a csirke levét és folytonos kevergetés közben sűrűre főzöm. Belekeverem a reszelt sajtot, fokhagymát, borsot és a petrezselyemzöldet, majd jól kiforralom. Közben a csirkehús bőrét lehúzom, és a húsdarabokat visszateszem a mártásba. Az egészet még egyszer felforralom.
Sós vízben főtt burgonyával tálalom.

További fényképes recept ajánlatok

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.