HÁZI HAMBURGER SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ HAMBURGERZSÖMLÉVEL

Tarts velem és megmutatom mennyire egyszerű a házi hamburgerkészítés még akkor is, ha a hamburgerzsemléket is magad készíted. De vigyázz, ha egyszer elkészíted, soha többé nem akarsz majd utcán hamburgert enni!

HÁZI HAMBURGER SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ HAMBURGERZSÖMLÉVEL

Hozzávalók (4 személyre)
 
25 dkg darált hús (pulyka)
bors
4 salátalevél
4 nagy karika paradicsom
12 karika kovászos uborka
4 vékony szelet hagyma
4 lapka sajt
mustár
ketchup
 
Zsömléhez:
 
1 dl tej
csipet cukor
1 friss élesztő fele
25 dkg búzaliszt
1 ek étolaj
só ízlés szerint
fél dl natúr joghurt
1 kisebb felvert tojás a kenéshez
 
A darált húst sóval és borssal összedolgoztam és visszatettem a hűtőbe. A langyos,  cukros tejben felfuttattam az élesztőt, majd hozzáadtam a lisztet, olajat, sót és a joghurtot. A tésztát összegyúrtam és 2-3 percig kézzel dagasztottam. 1 óra kelesztés után 4 részre osztottam és zsömléket formáztam belőlük. Egy zsírpapírral bélelt tepsibe tettem a zsömléket egymástól nagyobb távolságban és a tenyeremmel lelapítottam őket. A sütőt előmelegítettem 180 fokra, a zsömléket megkentem a felvert tojással és kb 20 perc alatt megsütöttem a zsömléket. Miután kivettem a sütőből, kicsit bevizeztem a tetejüket, hogy puha legyen a zsemle. A húst négy részre osztottam, pogácsákat formáztam belőlük és kevés forró olajon kisütöttem őket (mindkét oldalukat). A kihűlt zsömléket kettévágtam, alsó felükre mustár került, erre egy nagyobb saláta levél és egy húspogácsa, erre közvetlenül a sajtot tettem, majd a sajtra a paradicsomot, hagymát, uborka szeleteket, végül mustárt és ketchupot nyomtam rá, majd az egészre ráborítottam a zsömle tetejét.
 
Köszönet az inspirációért az Aprosefnek: http://www.aprosef.hu/hamburger_zsemle_recept

Ajánlatok a témában

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.