GRILLEZETT CSIRKÉS GYROS

Citromos, friss zöldfűszeres pácban érlelt, grillezett csirkemell, házi tortilla, tzatziki szósz, paradicsom, hagyma, feta sajt.

GRILLEZETT CSIRKÉS GYROS

A gyrost pitában szeretjük, és valószínűleg úgy is autentikus, de nekem pillanatnyilag sajnos nincs sütőm. Egy két lapos rezsón kell mindent megoldanom, így a tortilla mellett voltam kénytelen dönteni – de ha a pita a mindened, itt találod a receptjét:

Magunk készítjük a csirkét, amit bepácolunk negyed órára. Amíg a csirke pácolódik, kikeverjük a tésztát, amit szintén hagyunk állni negyed órát. Közben elkészítjük a tzatzikit, előkészítjük a zöldségeket, majd párhuzamosan sütjük a csirkét és a tortillát, végül összeállítjuk a gyrosokat. Háromnegyed óra alatt kényelmesen elkészülhetünk. Én 2 főre főztem.

Pác: összekeverjük az olajat zúzott fokhagymával, sóval, borssal, oreganoval, kakukkfűvel és citromlével, majd a keverékkel nyakon öntjük a kockára vágott csirkemellet, jól összeforgatjuk és betesszük a hűtőbe.

Tortilla: 15 dkg lisztet két kanál olajjal, fél teáskanál sóval, negyed csomag sütőporral és kevés langyos vízzel összegyúrunk, hogy kissé lágy tésztát kapjunk, majd félretesszük pihenni.

Tzatziki: az uborkát lereszeljük, szűrőn hagyjuk lecsepegni. 2 evőkanál joghurtot elkeverünk 1 evőkanál tejföllel, zúzott fokhagymával, oreganoval, kevés citromlével és sóval, majd beleforgatjuk az uborkát.

Egy marék salátát összevágunk, egy nagyobb paradicsomot felkarikázunk, egy negyed fej lilahagymát szintén karikákra vágunk.

Letelt a negyed óra: a csirkét kivesszük a hűtőből, és egy serpenyőben aranybarnára sütjük, időnként megkeverjük, ezalatt marad időnk kisütni a 4 tortillát. A tésztát kevés liszttel (amennyit még felvesz) átgyúrjuk, 4 felé osztjuk, mindegyiket jó nagyra és olyan vékonyra nyújtjuk, amilyen vékonyra csak lehet. Egy vastag talpú serpenyőt felforrósítunk és zsiradék nélkül megsütjük a tortillák mindkét oldalát. Akkor jó, ha a tészta hólyagosodik.

Rakjuk össze a gyrost:

A tortilla egyik felére először a salátát tesszük, erre 2-3 karika paradicsomot, majd a hagymát. Ezután tesszük rá a húst, majd az egészet meglocsoljuk tzatzikivel, végül rámorzsoljuk a fetasajtot és felgöngyölítjük.

Jó étvágyat!

Ajánlatok a témában

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.