Bejelentkezés
Csupán egy paradicsom passzírozóra lesz szükségünk és egy szabad órára és természetesen jó sok befőzni való paradicsomra.
5 kiló paradicsom tapasztalatom szerint az a mennyiség, amely különösebb fáradtság nélkül elkészíthető. A paradicsomokat jól mossuk meg, vágjuk ketté. A zöld részeket és az esetleges hibákat vágjuk ki, vágjuk négybe. Tegyük lábosba. Kevés vizet öntsünk alá és tegyük fel főni. Néha keverjük meg kissé. 10-15 perc múlva passzírozzuk át és a lét még addig forraljuk, míg kellő sűrűségű lesz. Ivóléhez hígabb lé kell, szószokhoz sűrűbb.
Közben a befőttes üvegeket öblítsük át. A kész lét tölcsérrel öntsük üvegekbe, majd jól zárjuk le, oldalukat töröljük szárazra. Készítsünk „fészket”, egy vastagabb tarakót helyezzünk egy sarokba, tegyük a közepére szorosan egymás mellé az üvegeket és egy másik vastag pokróccal jól fedjük be. Így hagyjuk kihűlni 3-4 napig. Ezután feltehetjük a polcra.
Fűszeres paradicsomszósz készítése paradicsomléből és 10 isteni paradicsomszószos recept
Az epernek, bár egész évben kapható, szezonja csak rövid ideig tart. Igyekszünk ilyenkor minél többet fogyasztani belőle, de jó lenne az év többi részében is élvezni ezt a finom, piros gyümölcsöt úgy, hogy ne kelljen a szupermarketek vegyszeres fajtáira fanyalodnunk. 
Itt az eper szezon. Fogyasszuk frissen, magában, kevés porcukorral és tejszínhabbal, vagy készítsünk epres ételeket.
Itt az eper szezon. Fogyasszuk frissen, magában, kevés porcukorral és tejszínhabbal, vagy készítsünk epres süteményeket.
![]() Túrós palacsinta eperrel |
![]() Spárga saláta |
![]() Medvehagyma tekercs |
![]() Cukkinis-spárgás spagetti |
Mindegy, milyen évszak vagy hónap van, az egyik legélvezetesebb dolog a világon a minden ízében valódi, házi készítésű majonéz; sűrű, aranyozott kenőcs, amibe spárgát vagy nyers zöldségszeleteket mártogathatunk. Tökéletes kiegészítő meleg vagy hideg lazachoz, de kemény tojással együtt tálalva is mennyei. Befőttes üvegben a hűtő alján akár egy hétig is eláll.
Gyerekkoromban 3 perces tojásnak hívtuk a lágytojást, nem véletlenül, hiszen 3 perc alatt legtöbbször tökéletes lett: a fehérjéje kemény, a sárgája lágy.
Álmatlanság, fejfájás, szívdobogás, puffadás... szervezetünk számos módon figyelmeztet minket, ha valami probléma van, csupán oda kell figyelnünk ezekre a jelekre és ismernünk kell a jelentésüket.
Mindenki az ételallergiáról beszél. Mi megmondjuk, mi igaz belőle, és mi hamis.