Zsugorfóliából igazán elegáns és egyedi ékszereket készíthetünk magunknak. A fóliát A4-es, illetve A3-as méretben a legtöbb hobbiboltban megvásárolhatjuk, és miután a nekünk tetsző formát és díszítést is megalkottuk, csak a sütőbe kell tolnunk 5 percre, hogy végül összezsugorodott és megkeményedett, üvegszerű anyagot kapjunk.
Az őszi fülbevaló egyszerűen elkészíthető, a formák és minták kiválasztása fantáziánkra van bízva.
Az őszi fülbevalóhoz kell:
1 db előcsiszolt zsugorfólia lap,
filctoll,
olló,
körző,
lyukasztó
és fülbevalóalap (akasztó és karikák).
Miután kivágtuk a kör (két nagy és két kisebb) lapokat a fóliából, lyukasztóval két lyukat készítünk a kis körökre, és egyet-egyet a nagyobbakra. Ezek a későbbi összeállításhoz kellenek. Ne feledjük, sütéskor a fólia csaknem negyedére összezsugorodik, ezért érdemes nagyobb köröket kivágni, mint amekkorának a fülbevalót szánjuk.

A zsugorfólia körök előcsiszolt oldalára rárajzoljuk a kiválasztott mintákat. Ehhez kereshetünk sablont az interneten, újságokból, vagy saját fantáziánkra is hagyatkozhatunk. Én az ősz hangulatát idéző fecskét és egy faágat választottam.

A köröket előmelegített sütőbe tesszük, és 180 fokon kb. 5 percig sütjük. Ezalatt a fólia felkunkorodik, és akár össze is ragadhat, azonban még meleg állapotában könnyen szétfeszíthetjük a széleket.

Miután újra kisimultak és lehűltek, az összezsugorodott lapok a fém karikák segítségével összeszerelhetőek. Végül rájuk tehetjük az akasztókat is.

Tetszett a cikk? Ajánld ismerőseidnek!
Oszd meg velünk véleményed!
Legújabb cikkek
Az epernek, bár egész évben kapható, szezonja csak rövid ideig tart. Igyekszünk ilyenkor minél többet fogyasztani belőle, de jó lenne az év többi részében is élvezni ezt a finom, piros gyümölcsöt úgy, hogy ne kelljen a szupermarketek vegyszeres fajtáira fanyalodnunk.
Anyai örömök elé nézel? Gratulálunk! Természetes, hogy egy pozitív terhességi teszt után a leendő anyák átértékelik életvitelüket, hiszen immár nem csak saját egészségük megőrzése a cél, hanem az is, hogy egészséges gyermeknek adjanak életet.
A szendvics története nagyon érdekes. Kenyeret már a neolitikum óta fogyasztanak húshoz vagy zöldségekhez. Például egy ősi zsidó bölcs állítólag azt tanácsolta, hogy a húsvéti bárányból egy szelet húst két kenyér közé téve fogyasszunk. 1962-ben az Edward Gibbon's nevű folyóiratban nevezték meg először a szendvicset, mint "Sandwich".
Minden anya álma, hogy gyermeke átaludja az éjszakát. Nekem is ez volt. Mielőtt megszületett a kisfiam, azt gondoltam, hogy majd szépen ellesz a külön szobában. Elveim voltak. Aztán megszületett.
Májusban, aki szereti, spárgát eszik spárgával. Szerencsére felhasználása olyan sokoldalú, hogy képtelenség megunni. Kedvenc leves, saláta, húsos és tészta ételem receptjét osztom most meg, de nagyon kíváncsi lennék a ti kedvenc receptjeitekre is. Ki mit készít spárgából?
Fényképes receptek
Kulturális hírek