MINESTRONE RECEPT

Az olasz zöldséglevest azért szeretem nagyon, mert nem csak minden évszakban, de minden egyes főzéskor más és más lesz a végeredmény.

MINESTRONE RECEPT

Gyakorlatilag bármilyen zöldséget tehetünk bele, és akárhogy fűszerezhetjük. Ami minden esetben kerül bele az a bazsalikom, paradicsomlé, valamilyen maradék tészta és a tálaláskor sajt.

Amolyan maradék felhasználó levesnek is tekinthetjük, de ez semmiképp sem degradáló rá nézve.

Ma a következőképpen készítetem. Vöröshagymát felkockáztam és kevés oliva olajon megfuttattam, majd zúzott fokhagymával átkevertem és a karikákra vágott sárgarépát és a kockákra vágott gombát megpároltam, sóztam, borsoztam és felengedtem vízzel. Ekkor fűszereztem. Került bele bazsalikom (most szárított, de jobb szeretem a frisset, ha van épp otthon), kis darab babérlevél, szegfűbors, szerecsendió, kurkuma. Beletettem a fehérrépát egészben, zellergumót és a karalábét felkockázva, petrezselymet és zellerlevelet, valamint egy kis káposztát, babot (előző nap beáztathatunk egy marékkal, én mélyhűtött fejtett babot használtam), majd addig főztem, míg minden megpuhult. Ekkor felengedtem paradicsomlével. Ezt nyaranta magam készítem, de bolti paradicsomlét vagy paradicsompürét is használhatunk, beleöntöttem a tésztát. Bármilyen maradék tészta megteszi, apró darabkákra törve. Tegyük a tésztát egy zacskóba, fogjuk össze, és húsklopfolóval törjük össze. Végül egy leveseskanál kukorica került bele és addig főztem, míg a tészta megpuhult. Tálaláskor a tányérba reszelt sajtot tettem. Most trappista és kevés parmezán keverékét. Erre mertem a forró levest.

Kellő kreativitással, akár hetente is készíthetjük, vegetáriánusoknak kifejezetten ajánlom.

Ajánlatok a témában

Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a sajtszósz mindenhez jó, nagy igazság. Különösen a grill kolbászhoz. Ha pedig pirított hagymát is kínálunk hozzá, akkor az maga a mennyország.
<p>
	A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.</p>

A popcorn mellett a nachos salsa vagy sajtszósszal a legkedveltebb rágcsálnivaló a mozizáshoz. Elkészítése házilag meglepően egyszerű annak ellenére, hogy kicsit pepecselős és a sütésnél résen kell lennünk, de ha azt mondom, hogy 20 perc alatt elkészül egy kétszemélyes adag és nagyon-nagyon finom, remélem tovább olvasol, és ki is próbálod ezt a receptet.

<p>
	Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.</p>

Ez egy nagyon aranyos és könnyen kivitelezhető recept a Halloween bulira. Virsliből és leveles tésztából áll, mindkettő kedvelt parti alapanyag.

Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Ha ősz, akkor szőlő. Nem csak hogy finom, de egészséges is. Ismert vértisztító és idegerősítő hatása, emellett gyógyítja a bél megbetegedéseit, fokozza az epeelválasztást és ürítést is.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
Gyerekbarát desszertet keresel Halloweenre? Süss amerikai csokicsipszes sütit és dekoráld Halloween hangulatúra cukormázzal.
A sok édesség és rágcsálnivaló mellé készíthetünk egy gyümölcsös édességet is a Halloween bulira. Ez a körte szellemke inkább aranyos, mint ijesztő, biztos, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is lesz.

Fényképes receptek

Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Még utoljára szükségem volt arra, hogy nyári ízek kerüljenek az asztalra, így esett a választás a paradicsomszószban sült padlizsán tekercsre.
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
Laktató vacsorával készültem nektek péntekre. A gnocchit paradicsommártásban, baconnal és mozzarellával sütöttem össze, nagyon-nagyon finom!
<p>Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.</p>

Nyáron, melegben valami könnyű, lehetőleg zöldséges fogásra vágyunk. Ez egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő, könnyű nyári étel. Ráadásul nagyon finom.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.<br/>
Nincs annál jobb érzés, mint amikor megkívánunk valamilyen olaszos ételt és felbontjuk az általunk eltett paradicsomlé üvegét.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
A recept azt ígéri, ha ebben a formában tesszük el a paradicsomot, akkor télen friss salátát készíthetünk belőle.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.
Sok olasz tésztaételt készítek, így sok paradicsomlére van szükségem, emiatt nyár végén több kiló paradicsomot is elteszek.